Lakásbérleti szerződés minta a FEOSZ-tól

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), a honlapján közzétett lakásbérleti szerződés mintával segíti a fogyasztókat. Közleményükben kiemelik a legfontosabb tudnivalókat a lakásbérleti szerződések megkötésével kapcsolatban.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a honlapján közzétett lakásbérleti szerződés mintával segíti a fogyasztókat.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy minden esetben szükséges írásban bérleti szerződést kötni, mert így a szerződésben rögzített adatok és feltételek, a később felmerült viták rendezéséhez adnak támpontot.

Kapcsolódó anyagok:

$$30$$

$$28$$

$$29$$
A szerződésben meg kell állapodni a fizetési feltételekben, a havi bérleti díj, a kaució összegében, illetve hogy milyen egyéb költségeket kell fizetnie a bérlőnek (például közüzemi díj, közös költség, biztosítás).

Ha hosszabb távra tervezünk, érdemes megállapodni arról is, hogy a bérleti díjat a bérbeadó mikor jogosult emelni, és akár ennek mértékét is lehet rögzíteni a KSH által megadott infláció százalékának megfelelő mértékben - hívja fel a figyelmet a közlemény a közleményben.

A szerződés aláírása előtt érdemes elkérni a bérbeadótól az ingatlan 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap másolatát, így tudunk megbizonyosodni arról, hogy az ingatlan bérbeadására jogosult személlyel kötjük-e meg a szerződést.

A FEOSZ közleménye hangsúlyozza, hogy amennyiben a lakásnak van haszonélvezője, akkor nem a tulajdonos, hanem a haszonélvező jogosult a lakás hasznosítására, tehát ő adhatja bérbe. Önkormányzati bérlakás további albérletbe adását az önkormányzat megtilthatja, vagy saját hozzájárulásához kötheti. Ilyen esetben a lakásbérleti szerződés csak az önkormányzat hozzájárulásával jöhet létre.

A bérlőnek a lakást ugyanolyan állapotban kell visszaadnia, ahogyan átvette, ezen kívül köteles tűrni, hogy a bérbeadó a lakás használatát ellenőrizhesse, azonban ez a bérlő szükségtelen zavarása nélkül valósulhat csak meg.

Cikkajánló:

$$448$$

$$462$$