Szolnok megújulásához gyaloghídon át vezet az út

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A leendő gyalogoshíd olyan emblematikus létesítménye lesz Szolnoknak, mint Sopronnak a Tűztorony, vagy Debrecennek a Nagytemplom - mondta az új gyalogoshíd alapkőletétele alkalmából a város polgármestere.

Szalay Ferenc az ünnepségen több ezer ember előtt úgy fogalmazott: Szolnok lehetőségei adottak, hogy olyan patinás alföldi városokkal is felvegye a versenyt, mint Debrecen, vagy Szeged.

A gyaloghíd építésével kapcsolatban a polgármester elmondta: ez a megyeszékhely nagyszabású fejlesztési programjának első állomása, a szőke folyó különleges élőlényét, a kérészt szimbolizálja.


Az ehhez kapcsolódó beruházások mintegy kétmilliárd forintba kerülnek majd.

A kivitelező Közgép Zrt. elnök-vezérigazgatója, Németh Miklós elmondta: a 186 méter hosszú létesítményt öt pillér tartja majd és teljes súlya 550 tonna lesz. Szerkezetében a díszkivilágításának fényét emelő üvegbetétek is helyet kapnak. A gyalogosok és kerékpárosok a tervek szerint 2010. augusztus 31-én vehetik birtokba a hidat - tette hozzá a vezető.

A családi szórakoztató programokkal és koncertekkel fűszerezett hídverő ünnepség csúcspontjaként a város vezetői és a meghívott vendégek elhelyezték a szolnoki polgárok üzeneteit, újságokat, emléktárgyakat, fotókat és egy kis üveg Tisza vizet tartalmazó kapszulát az alapkőben. Ezt követően a szervezők egy tűzoltóautóról a folyó fölött átívelő vízsugárral jelölték ki a közönség számára a leendő átkelő helyét.

A Tiszavirág-híd a város első világháborús emlékművénél lévő teret köti majd össze a tiszaligeti termálfürdő bejáratával. A döntően EU-pályázaton nyert pénzből megvalósuló beruházás magába foglalja egy kerékpáros sáv, a város felőli oldalon dísztér, valamint díszvilágítás kialakítását is.

Cikkajánló:

$$2001$$

$$2000$$

$$1999$$